Dés László és Szinetár Dóra a MOM-ban koncertezik - Jegyek itt!

2019.12.29 Kovács Gergely

Dés László és Szinetár Dóra a MOM-ban koncertezik - Jegyek itt!

Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Pár éve ő maga is kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához,

Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Pár éve ő maga is kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és énekelni kezdte az új és a már régóta ismert számokat. 2018-ban jelent meg Az éjféli járat címmel első szólólemeze, amely átütő sikert aratott, néhány hónapon belül Platinalemez lett. Ezen vadonatúj dalait énekli.

2017 végén Nagy utazás címmel országos turnéra indult, 2018 decemberében teltházas Aréna koncertet adott, 2019-ben pedig Mi vagyunk a Grund! címmel turnézott kimagasló sikerrel.

2020-ban új műsorral, a régi nagy slágerekkel és vadonatúj dalokkal kezd újra koncertezni, a koncertek címe az egyik legnagyobb slágere, a Legyen úgy! De elhangzik majd természetesen a Nagy utazás, a Vigyázz rám, az Olyan szépek voltunk és a mára már kihagyhatatlanná vált dal a Pál utcai Fiúk musicalből, a Mi vagyunk a Grund! is.

Dés László egyik vendége ezúttal Szinetár Dóra lesz, akivel korábban már dolgozott együtt, hiszen a Valahol Európában című Dés musical női főszerepét évekkel ezelőtt ő játszotta.

A másik vendég pedig a régi barát és zenésztárs, Geszti Péter, akivel együtt jegyzik a Dzsungel könyve és a Pál utcai Fiúk musicaleket, a Jazz+Az formációt és sok közös munka áll már mögöttük.

Dés László és Szinetár Dóra estje Geszti Péterrel 2020. május 28-án a MOM Kultban. Jegyárak és jegyvásárlás itt!
Dés Lászlót ezúttal is kiváló zenekar kíséri, nagyszerű muzsikus társai a legjobb koncertzenészek közül valók.

Ismét nem mindennapi zenei élmény várható!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024