Kihirdették a Centrál Színház 2013/2014-es bemutatóit

2013.06.15 Kovács Gergely

Kihirdették a Centrál Színház 2013/2014-es bemutatóit

A színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint Puskás Tamás a társulati ülésen kiemelte, hogy a színház látogatottsága az idei évadban meghaladta a 100 ezer nézőt, és a teátrum gazdasági értelemben is erős lábakon

A színház MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint Puskás Tamás a társulati ülésen kiemelte, hogy a színház látogatottsága az idei évadban meghaladta a 100 ezer nézőt, és a teátrum gazdasági értelemben is erős lábakon áll.
"Ez a nagyon erős teljesítmény azonban főleg arra elég, hogy az érezhető recessziós közeget, és a fenntartó főváros egyre csökkenő támogatását ellensúlyozni tudjuk" - fogalmazott az igazgató.

Puskás Tamás szerint a Centrál Színház jól teljesít abban a tekintetben is, hogy a fővárosban a megszűnt vagy nézettségüket vesztett teátrumok nézőinek alternatívát tud nyújtani. Az igazgató az évad nagy sikereként értékelte, hogy a januárban bemutatott Illatszertár című előadást fél év alatt több mint harminc alkalommal tűzhette műsorra a színház. Hasonló sikert eddig három előadás ért el a színház történetében: a Central Park West, a Pletykafészek és a Cabaret című produkció.

A Centrál Színházban három nagyszínpadi és egy kisszínpadi premierre készülnek a 2013/2014-es évadban. Október 11-én Michael Frayn Még egyszer hátulról című darabját mutatja be a színház Puskás Tamás rendezésében. Ezt követően, szilveszteri bemutatóként a Chicago című musicalt tűzik műsorra, a művet Bozsik Yvette állítja színpadra. Bozsik Yvette dolgozott már a Centrál Színházban: a színikritikusok által a 2010-ben legjobb zenés-szórakoztató előadás díjával kitüntetett Cabaret című produkciót állította színpadra. Tavaszi bemutatóként Mark Haddon darabját, A kutya különös esete az éjszakában című művet mutatja be a színház Puskás Tamás rendezésében. Az igazgató kiemelte: a színház fontosnak tartja, hogy segítse a magyar dráma ügyét, ezért az Angéla evangéliuma avagy a réterdősi patkányfogó című produkció író-rendezője, Kiss Márton szerződést kapott egy új darab megírására. A direktor felkérte Nádasdy Ádám költőt, műfordítót, hogy Shakespeare Szeget szeggel című vígjátékát fordítsa újra. A darab előbemutatóját a következő évi Keszthelyi Nyári Játékokra tervezi a teátrum.

Távozik a Centrál Színháztól Béli Ádám és Földes Eszter, ugyanakkor új tagokkal bővül a társulat: Botos Éva mellett egy év távollét után visszaszerződik a színházhoz Schmied Zoltán, és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen frissen végzett Szilágyi Csenge is tag lesz. Utóbbi az idei évadban már szerepelt a Black Comedy című előadásban, amelyben Kovács Patrícia szerepét vette át.

A Keszthelyi Nyári Játékokon még lehet látni a teátrum előadásait. A július 25. és augusztus 18. között zajló programsorozaton a keszthelyi Festetics-kastély kertjében a július 25-én látható Hét boszorka című nyitó koncertelőadás mellett 13 alkalommal tekintheti meg az Illatszertárt a balatoni közönség.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024