Kihirdették a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2014/2015-ös évadát

2014.04.28 Kovács Gergely

Kihirdették a székesfehérvári Vörösmarty Színház 2014/2015-ös évadát

A székesfehérvári Vörösmarty Színház a 2014/2015-ös évadban többek között A padlás, a Hamlet és az Amadeus című színdarabokat is műsorára tűzi - derült ki a hétfői évadzáró társulati ülést megelőző

A székesfehérvári Vörösmarty Színház a 2014/2015-ös évadban többek között A padlás, a Hamlet és az Amadeus című színdarabokat is műsorára tűzi - derült ki a hétfői évadzáró társulati ülést megelőző sajtótájékoztatón. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója elmondta, hogy 2013. szeptember 1. óta 282 előadásukra összesen 74 ezer 139 néző volt kíváncsi. Látogatottságuk 94,65 százalékos volt, bérleteseik száma emelkedő tendenciát mutat.

A teátrumvezető szerint tartalmas, népszerű évadot zártak és ugyanilyet szeretnének megvalósítani jövőre is. A műsortervet a műfaji sokszínűség jellemzi, hiszen zenés vígjáték, musical, tragédia és táncjáték is szerepel a tervek között - tette hozzá. A következő évadban Bagó Bertalan rendezésében a nagyszínpadon bemutatják a 3:1 a szerelem javára című zenés vígjátékot. Szintén Bagó Bertalan rendezi Bulgakov Őfelsége komédiása című művét Gáspár Sándor és Cserhalmi György főszereplésével.

Lendvai Zoltán állítja színpadra Presser Gábor és Sztevanovity Dusán A padlás című musicaljét, míg Szikora János Shakespeare Hamletjét rendezi meg. Horváth Csaba Szolzsenyicin Gulag című alkotásából készít táncjátékot, Hargitai Iván pedig Peter Schaffer Amadeusát viszi színre. A Kozák András Stúdióban szintén Hargitai Iván rendezi A félkegyelműt, míg a Tizenkét dühös ember Cserhalmi György rendezésében elevenedik meg. A Pelikán Kamaraszínház műsorára tűzik az Edith és Marlene, illetve a Momo című zenés játékokat, A három kismalac című marionett-játékot és a Versengő Zenebónia mesejátékot. Az idei évadból műsoron marad a My Fair Lady, az Indul a bakterház, a Lear király, a Koldus és királyfi, A Mester és Margarita, a Mesterkurzus, valamint a Furcsa pár női változata. A társulat néhány hetes szünet után próbálni kezd a jövő évad első bemutatóira, illetve Gyula, Szeged, Budapest és Siófok vendégei lesznek különböző produkciókkal. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta, hogy a Vörösmarty Színház alkalmas arra, hogy az egyik legerősebb színház legyen az országban. A teátrum elindult az úton és nem áll rosszul – hangoztatta. Közölte, hogy az ország egyik legjobb társulatához az egyik legjobb infrastruktúra szükséges, ezért a következő évadban színészlakásokat alakítanak ki a színház épületében. Erre a források rendelkezésre állnak a város költségvetésében – tette hozzá.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024