Vidéki városokból indítanak buszokat a Játékkészítőre!

2014.12.01 Kovács Gergely

Vidéki városokból indítanak buszokat a Játékkészítőre!

Mesebusszal A Játékkészítőre! Nem csak felejthetetlen színházi élményben, hanem mesés utazásban is részesülhetnek azok, akik a vidéki nagyvárosokból Mesebusszal érkeznek Budapestre, A Játékkészítő című popmusicalre.

Mesebusszal A Játékkészítőre!

Nem csak felejthetetlen színházi élményben, hanem mesés utazásban is részesülhetnek azok, akik a vidéki nagyvárosokból Mesebusszal érkeznek Budapestre, A Játékkészítő című popmusicalre.

December végén érkezik a budapesti Tüskecsarnokba a hazai színházi élet egyik legnagyobb szuperprodukciója, a parádés szereposztást felvonultató pop-musical, A Játékkészítő. A szervezők – gondolva azokra – akik vidékről nehezen tudják megoldani, hogy feljussanak a fővárosi előadásra, az ország 16 nagyvárosából, így többek között például Szegedről, Debrecenből, Győrből Pécsről, Miskolcról, Békéscsabáról vagy Kecskemétről úgynevezett Mesebuszokat indítanak – az IBUSZ segítségével - december 29-én és 30-án.

A Mesebuszon ezúttal nem idegenvezetők kísérik majd az utasokat, hanem már az út során színészek vagy előadóművészek repítik őket a fantázia birodalmába.
A Mesebusszal érkezőknek – az előadás előtt – lehetőségük lesz még körülnézni a karácsonyi hangulatú Vörösmarty téren is, ahonnan tovább visz a busz a Tüskecsarnokba, onnan pedig az előadás végeztével indul majd haza. A december 29-én és 30-án a 15 órakor kezdődő előadásokra már kaphatók a - buszúttal kiegészült kombinált - Mese- illetve Csodajegyek. Részletes információ a jegyárakról és az indulási helyekről az alábbi linken érhetőek el: http://ibusz.hu/belepojegyek/a-jatekkeszito-mesebusszal

A Játékkszítő musicalre december 29.-e 11 órára újabb előadást hirdettek meg! Jegyeket ide kattintva vásárolhattok!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024