A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 2018/2019 évad bemutatói

2018.03.10 Kovács Gergely

Besenczi Árpád igazgató szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az első premiert október 5-én tartják: Francis Veber Bérgyilkos a szomszédom című vígjátékát mutatják be. A kacagtató történet egy francia kisemberről szól,

Besenczi Árpád igazgató szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az első premiert október 5-én tartják: Francis Veber Bérgyilkos a szomszédom című vígjátékát mutatják be. A kacagtató történet egy francia kisemberről szól, aki a "rosszkor van rossz helyen" - tette hozzá az igazgató, aki rendezőként is jegyzi a darabot.

Szintén októberben mutatja be a társulat Tolcsvay László és Müller Péter Isten pénze című musicaljét Bal József rendezésében, aki a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a Karácsonyi ének című Charles Dickens-mű alapján született darabot minden korosztálynak ajánlja. Novemberben Sütő András Advent a Hargitán című színművét láthatja a közönség, a darabot Dér András állítja színpadra. A 2019-es esztendő első bemutatója ugyancsak magyar klasszikus mű lesz: Bródy Sándor A tanítónő című színművét Sztarenki Pál rendezi. A darabot Bródy Sándor a múlt század elején (1907-1908-ban) írta a Vígszínház felkérésére. A színpadi műnek három befejezése volt, a rendezői koncepció szerint a zalaegerszegi előadáson mindhárom verziót bemutatják majd.

Az évad Szabó Magda Abigél című regényének színpadi változatával folytatódik, amelyet Pozsgai Zsolt írt és Halasi Imre rendez. A 2018/2019-as évadban az utolsó premier William Shakespeare A windsori víg nők című vígjátéka lesz, amelyet Csiszár Imre rendez, és amely remek lehetőséget jelent a zalaegerszegi társulat színésznői számára - fűzte hozzá a színházigazgató.

Besenczi Árpád kitért arra is, hogy a színházban jelenleg Déry Tibor, Pós Sándor, Presser Gábor és Adamis Anna Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalének próbái zajlanak. Mint felidézte, a színház szűkös anyagi lehetőségei miatt gondot okozott az előadáshoz szükséges kamerák és nagyméretű monitorok beszerzése, így a Facebookon kértek segítséget. A helyi cégek rövid időn belül felajánlották a műszaki eszközöket, így az előadást az eredeti tervek szerint tudják bemutatni - emelte ki az igazgató.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024