Musicalinfo.hu - A József Attila Színház 2018/2019-es évad bemutatói




  • A József Attila Színház 2018/2019-es évad bemutatói





    Az új előadások között musical, zenés vígjáték, jutalomjáték és szerelmes história is megtalálható. A nagyszínpadon A pápanő című musical, a Vesztegzár a Grand Hotelben című zenés vígjáték, a Naplemente előtt és a Lila ákác című darab látható. A stúdióban A gyertyák csonkig égnek című művet mutatják be, beavató színházi programsorozatuk pedig az ötödik produkcióval, a Tartuffe című Moliere-darabbal bővül.

    Nemcsák Károly igazgató elmondta: gazdag, tartalmas évadot zárnak, amelyben öt nagyszínpadi, három stúdió- és egy beavatószínházi bemutatót tartottak. 2017-ben 362 előadást játszottak és több mint 109 ezer nézőt fogadtak, ezek a számok várhatóan az idén is hasonlóan alakulnak. Mint az igazgató megjegyezte, nőtt az előadások, a nézők száma és a jegybevétel is, azonban a színház támogatása nem nőtt ugyanilyen mértékben. Kiemelte, hogy a tavalyi évadban befejezték az épület homlokzatának felújítását.

    Kitért arra is, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a fiatalok színházi nevelésére. Szólt a Quintus Konrád által koordinált sikeres beavatószínházi programjukról, és beszélt az Ádámok és Évák Ünnepe programsorozatról is, amelyet általános és középiskolás diákok számára is megrendeznek. Mint mondta, a színház fontos feladata bemutatkozási lehetőséget biztosítani a vidéki és a határon túli magyar színházak számára is.

    Mint elhangzott, a nagyszínpadon elsőként, szeptember 29-től Dennis Martin A pápanő című musicalje látható Hargitai Iván rendezésében. A Donna W. Cross regénye nyomán készült musical időszámításunk szerint 814-ben játszódik, ahol a nőknek csak egy sorsuk lehet: dolgozni, gyerekeket szülni és fiatalon meghalni. De Johannának, az Ingelheim városában született fiatal nőnek mást diktál a hite. Hargitai Iván elmondta: a darab egy német legenda alapján született, amely szerint egy nőt választottak meg pápának, aki titkolta nőiségét. A mű olyan kérdéseket vet fel, amelyek ma is érvényesek.

    Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című regénye nyomán Hamvai Kornél, Darvas Benedek és Varró Dániel írt azonos címmel zenés vígjátékot. Az előadást, amelynek premierjét december 8-án tartják a színházban először bemutatkozó Szente Vajk rendezi. Január 26-án Gerhart Hauptmann Naplemente előtt című darabját tűzik műsorra, Görgey Gábor fordításában, Verebes István rendezésében. Verebes István elmondta: a darab, amely jellemrajzok sorozata, számos párhuzamot mutat Shakespeare Lear királyával. Mint mondta, a szereposztás pazar, és a bemutató azért is fontos, mert a társulat színészeinek, köztük a főszerepet játszó Ujréti Lászlónak méltó feladatot kínál.

    A jövő évad utolsó nagyszínpadi bemutatóját 2019. március 9-én tartják: Szép Ernő Lila ákác című darabját Telihay Péter állítja színpadra. A rendező elmondta: a darab az elvágyódás lehetetlenségéről szól és arról, hogy a korlátaink mennyire szűk keretbe szorítanak bennünket. A Lila ákác a hétköznapi emberekről, rólunk szól - tette hozzá.

    A stúdióban október 12-én Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című színjátékát mutatják be, Csiszár Imre rendezésében. A művet, amelyet Pozsgai Zsolt alkalmazott színpadra, Nemcsák Károly és Rékasi Károly főszereplésével tűzik műsorra. A színház a jövő évadban Sárkányölő Krisztián címmel új gyerekdarabot is bemutat, Bal József rendezésében. A következő évadban ismét műsorra tűzik Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című színművét Kerényi Imre rendezésében. A művet júniusban egyhetes erdélyi turnén mutatják be öt városban. Elképzelt találkozások címmel kétnapos ingyenes, szakmai rendezvényen vehetnek részt az érdeklődők május 27-én és 28-án, amelynek középpontjában három eddig be nem mutatott kortárs magyar darab áll. Csáky Pál Egy nap az örökkévalóságból, Szále László Fekete zongora, valamint Szilágyi Andor Papp Laci és az éjszakai látogatók című darabját ismerheti meg a közönség felolvasószínházi formában.




    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz Hozzáadás Startlaphoz Hozzáadás MySpace-hez RSS




    Szerző: MTI / Call
    Dátum: 2018.05.09.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    A Notre Dame-i toronyőr
       
    Apáca Show
       
    Apáca Show
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2018


    Musicalinfo.hu - Minden, ami musical!

    Partnerek: