Harlem Globetrotters 2010-ben is Budapesten és Veszprémben!Jegyek itt!

2009.10.05 Kovács Gergely

Harlem Globetrotters 2010-ben is Budapesten és Veszprémben!Jegyek itt!

Az a csapat, aki évente több mint 300 mérkőzést játszik le, és az esetek 98 százalékában nyerni szokott, biztos, hogy nálunk sem fog csalódást okozni. Ahogyan korábbi látogatásukkor sem okoztak csalódást a nézőknek. A Harlem

Az a csapat, aki évente több mint 300 mérkőzést játszik le, és az esetek 98 százalékában nyerni szokott, biztos, hogy nálunk sem fog csalódást okozni. Ahogyan korábbi látogatásukkor sem okoztak csalódást a nézőknek.

A Harlem Globetrotters legelső mérkőzését 1927. január 7-én játszotta, de akkoriban még "Saperstein's New York Globetrotters"-nek nevezték őket, a fiatal kosárladba-rajongó managerük, Abe Saperstein után. Ezt az első meccset 300 néző előtt játszották Hickleyben (Illinois, USA), és mindössze 75 dollár volt a bevételük. 1930-ban vették fel a Harlem New York Globetrotters nevet, azzal a szándékkal, hogy a fekete kultúra mekkájának számító Harlem majd további hírnevet biztosít a fekete játékosoknak. Két évvel később az ötödik születésnapjukat egy detroiti mérkőzéssel ünnepelték, ez volt az első alkalom, hogy egy nagyvárosban léphettek fel. Habár 1934-ben már túl voltak az ezredik meccsen, csak több évre rá kaptak meghívást a Nemzetközi Professzionális Kosárlabda bajnokságra. A legenda szerint ekkoriban kezdtek el humort vinni a játékba: egy alkalommal 112:5-re vezettek ellenfelükkel szemben, amikor bohóckodni kezdtek a pályán. A meccset megnyerték, s a közönség szívét is, akik nagy üdvrivalgással jutalmazták a mókás játékot. Ettől fogva minden alkalommal hozták a formájukat, és amint jól álltak a pontokkal, rögtön mókamesterekké vedlettek. 1948-ban egy álom vált valóra, amikor a Harlem Globetrotters 18 ezer néző előtt a Chicago-i Stadionban 61:59-re megverte a bajnok Minnesota Lakers-t. A csapat szinte szárnyakat kapott, s pályájuk hírnevükkel együtt egyenes nyílként száguldott felfelé: az 1948-as győzelmüket egy évvel később újra megerősítették a Lakers ellen, s 113 zsinórban megnyert meccsel bizonyították, hogy ők a világ egyik legjobb csapata.

2010. március 23-án 19:00-kor a Papp László Budapest Sport Aréna, majd 2010. március 24-én a Veszprém Aréna ad otthon a kosárlabda sztárjainak.

A budapesti jegyárak:
3400Ft, 4400Ft, 5800Ft, 7900Ft és 12500Ft
Jegyvásárláshoz kattintson ide!

A veszprémi jegyárak:
3400Ft, 4400Ft, 5400Ft, 6900Ft
Jegyvásárláshoz kattintson ide!

Végül pedig egy kis kedvcsináló videó, ami még a korábbi látogatásukkor készült!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024