Fekete fehér musical tour - Riport Miller Zoltánnal

2009.05.29 Kovács Gergely

Fekete fehér musical tour - Riport Miller Zoltánnal

Május 9. Felejthetetlen nap a váci musicalrajongók számára. Két közkedvelt énekes, Miller Zoltán és Serbán Attila adott közös koncertet a város zeneiskolájában. Mindketten a saját műfajukat hozták, de az első pillanattól kezdve

Május 9. Felejthetetlen nap a váci musicalrajongók számára. Két közkedvelt énekes, Miller Zoltán és Serbán Attila adott közös koncertet a város zeneiskolájában. Mindketten a saját műfajukat hozták, de az első pillanattól kezdve annyira összehangolódtak, mintha sokadszor adnák már elő közös műsorukat. A másfél órás előadás végén (miután sikerült elszabadulniuk a lelkes közönségtől) Miller Zoltán nyilatkozott a Musicalinfo.hunak, bár még Ő is, Serbi is annyira fel volt pörögve hogy beszélgetésünk közben is ugratták egymást.

Hogy jött ez az ötlet, hogy ti ketten együtt léptek fel?
Miller Zoltán: - Nem nekünk jött ez az ötlet, mert soha életünkben nem léptünk föl együtt. Az, hogy mondjuk: négyen vagyunk egy csoportban: két fiú, két lány, vagy három fiú, egy lány, úgy össze szokott ez jönni, de én nem nagyon tudok róla, hogy valaki egyáltalán csinált ilyet. Csináltál, Attila?
Serbán Attila: - Ketten, egyszer az Árpival!
Miller Zoltán: - Kivel? Mészáros Árpád Zsolttal?
Serbán Attila: - Mészárossal, egyszer.
Miller Zoltán: - Tehát nagyon ritka ez a történet, és megmondom őszintén, nekem nem volt vele semmiféle ellenérzésem. Imádom az Attilát, meg, nagyra becsülöm, mint kollégámat is.
Tehát ez nem is volt kérdőjel. Volt bennem egy olyan, hogy, annyira… ő is más dolgokat énekel, én is annyira más dolgokat énekelek, szóval, hogy… jaj mondom majd lesz belőle valami, (nevetve) hát ő is annyira okos és intelligens szuper pali…
Serbán Attila nevetve - Te is az vagy!
Miller Zoltán: - És akkor mondom, hogy, valami lesz ebből a történetből. itt az első perctől kezdve úgy volt, mint hogyha ez egy évek óta menő show lenne, amit így együtt csinálunk.

Mennyi ideig tartott, amíg összehangoltátok, hogy ki miből és mennyit énekel majd?
Miller Zoltán: - Ezt? Semmi! Ő leírta, hogy milyen dalokat mikor énekel, én meg odatettem mellé és húsz perc múlva bent ült a közönség! Tehát nagyjából így zajlott le ez a történet.

Most, megjelent a lemezed fehéren feketén szólnak a dalaid. Te melyik irányba mész? Mit gondolsz, most a musical áll közelebb hozzád, vagy a popzene?
Miller Zoltán: - Én azt gondolom, hogy most ott átmentem egy másik műfajba, de megmondom őszintén, nem akarok egyik műfajtól sem eltávolodni! Tehát attól kezdve, hogy ugye volt az Emberek zenekar, a popzene az… az mindig része lesz az életemnek, tehát attól nem tudok eltávolodni! Eltelhet egy hosszabb idő, hogy nem találkozom vele, vagy nem annyira intenzív ez a találkozás, de hogy az kilépjen az életemből, abban én biztos voltam, hogy nem lehet. Most inkább azt mondom, hogy a musical egy picit háttérbe szorult., meg a színház, háttérbe szorult., ahhoz képest, amilyen a popzene volt. Ami meg bitorolta magasan az első helyet az életemben, mit tudom én… nyolc éven keresztül.

A hírek szerint, a nyári, nagyon-nagyon jó koncertnek ígérkezik.
Miller Zoltán: - Hát hogyne! Nézd! Egyszerűen, olyan hang- és fénytechnika lesz ott felsorakoztatva, ami egy profi gárdával kerül igazából a helyére. Tehát magyarán mondva, egy abszolút nyugat-európai színvonalú koncert lesz ott hang-, és fénytechnikában, a színpad úgy van elrendezve… Tehát nem olyan, mint a MÜPA, meg a Thália, amik nagyon jó koncertek voltak azt gondolom… a maguk műfajában. Ez meg egy igazi show-koncert lesz. Jóval több musicallel. Tehát ami mondjuk… azoknak a rajongóimnak, akik nagyon szeretik, amikor musicalt énekelek…

Elárulsz valamit a műsorról is?
Miller Zoltán: - Annyit mondok, hogy a Mázs az én vendégem….az Árpi, és vele énekelünk olyan dolgokat, amiket ő sem énekelt még… velem meg pláne. Tehát ott lesz két vagy három olyan musical-részlet is, amit én még soha életemben nem énekeltem.

Miért választottad Őt vendégszereplőnek??
Miller Zoltán: - Nagyon-nagyon jó barátságban vagyunk, tehát alapvetően itt kezdődik a dolog. A másik része pedig a szakmai része. Én nagyon-nagyon sokra tartom, mint musical színészt.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024