Serbán Attila riport!

2009.02.11 Kovács Gergely

Serbán Attila riport!

Serbán Attila lemezbemutató koncertjére 2009. március 26-án kerül sor a Madách Színházban. A művész - mint a Musical Plusz 17 előadáson elmondta – közel három – négy hónapja megfeszített tempóban dolgozik. A tavalyi két

Serbán Attila lemezbemutató koncertjére 2009. március 26-án kerül sor a Madách Színházban. A művész - mint a Musical Plusz 17 előadáson elmondta – közel három – négy hónapja megfeszített tempóban dolgozik. A tavalyi két premier, a Bernstein mise és a Webber gála után, egy, a hazai közönség előtt még be nem mutatott új Musical, az Avenue Q-t próbálja. Közben játszik Madách Színházban, a Tháliában az: Oltári srácok, a Producerek, Macskák, valamint a József és a színes szélesvásznú álomkabát című darabokban is.

Folynak a zenei albuma felvételei is. Az albumra kerülő dalok, megtartva eredeti formájukat változtak kicsit rockosabbá, klasszikusabbá, vagy éppen unpluggedesebbé, természetesen a lemez Serbán Attila zenei ízlését tükrözve.

A lemezbemutató koncertről megtudtuk, az énekes sokat dolgozik azon is, hogy minél jobban ki tudja majd használni a Madách Színház adta lehetőségeket.
Mint arról korábban beszámoltunk, az idei év nyarán kerül sor a Queen együttes legendás énekesének Freddie Mercurynak az emlékére készült koncertre, ahol a tervek szerint Serbán Attila is fellép.

Bővebben a CD-ről és a koncertről a Musicalmagazin.hu oldalon olvashatsz!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024