David Hasselhoff 2011-ben felénk koncertezik, de előbb kalóznak áll!

2010.12.16 Kovács Gergely

David Hasselhoff 2011-ben felénk koncertezik, de előbb kalóznak áll!

Úgy tűnik Hasselhoff sikeres Európában és Amerikában egyaránt hiszen Amerikában nemrég az egyik tehetségkutató zsűrijében láthattuk most pedig Európa felé vette az irányt! Decemberben mutatják be David Hasselhoff főszereplésével

Úgy tűnik Hasselhoff sikeres Európában és Amerikában egyaránt hiszen Amerikában nemrég az egyik tehetségkutató zsűrijében láthattuk most pedig Európa felé vette az irányt!
Decemberben mutatják be David Hasselhoff főszereplésével Londonban a Peter Pan musicalt!
Januárig kalóz jelmezben dalol az egykori Baywach sztár, majd Bécsben fog koncertet adni (már jelmez nélkül) 2011 februárjában! (jegyek itt) David Hasselhoff koncert lesz Bécs után Grazban is! A grazi kocertre VIP jegyek is foglalhatóak!

Mint énekes is nagy sikert aratott főleg német nyelvterületen és az egykori keleti blokkban. Több cd-je is megjelent és a musical játszás sem áll tőle távol, hiszen korábban a Broadwayon is láthatták a nézők a Jekyll és Hyde musicalben! Mindemellet meglepő, hogy mostanában egy Európában sikeres sorozatban sem bukkant fel.

Online jegyvásárláshoz kattintson ide!



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024