A Musical Hangja Énekverseny az I. Musical és Operett Napok előtt!

2010.08.10 Kovács Gergely

A Musical Hangja Énekverseny az I. Musical és Operett Napok előtt!

Szegeden lesz az I. Musical és Operett Napok. A rendezvény részeként kerül megrendezésre A Musical Hangja Énekverseny is, ahol az első helyezett(ek) a versenyt követő napon, vagyis 2010. szeptember 18-án 19 órától megrendezésre

Szegeden lesz az I. Musical és Operett Napok. A rendezvény részeként kerül megrendezésre A Musical Hangja Énekverseny is, ahol az első helyezett(ek) a versenyt követő napon, vagyis 2010. szeptember 18-án 19 órától megrendezésre kerülő zenés esten, a Budapesti Operettszínház két művészével, Németh Attilával és Szabó P. Szilveszterrel közösen léphetnek színpadra (a kategóriák számának függvényében 1-3, előre leegyeztetett dalt elénekelve a művészekkel).

Az I. Musical és Operett Napok programjairól még nincsen információ, de természetesen beszámolunk majd a fejleményekről. Ha nem szeretne semmiről lemaradni csatlakozzon Facebook klubbunkhoz.Csatlakozáshoz kattintson ide!

A versenyre olyan 16 és 35 év közötti tehetséges fiatalok jelentkezését várják, akik szívesen megmutatnák énektudásukat egy szakmai zsűri, valamint a közönség előtt a 2010 szeptemberében megrendezésre kerülő, Huszka Jenő emlékének szentelt I. Musical és Operett Napokon, amely a JGYPK Szabadidőközpont és Kávézóban, a JUGYU Klubban kerül megrendezésre az Ages Quod Agis Nonprofit Kft. szervezésében.

Az alábbi két kategóriában lehet indulni:
1. operett
2. musical

A dalválasztásban a résztvevők szabad kezet kapnak, két művet kell kiválasztaniuk azon kategórián belül, amelyben indulnak.
Nevezési díj nincs.

Jelentkezni augusztus 25-ig a jelentkezési űrlap kitöltésével, s annak a következő címre való eljuttatásával lehet: nikolett@jugyuklub.hu

Jelentkezési lap letöltéséhez kattintson ide vagy a szervező honlapjára a www.jugyuklub.hu oldalra.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024