Gyere, Josephine! musical a Roma Színházi Találkozón!

2010.06.18 Kovács Gergely

Gyere, Josephine! musical a Roma Színházi Találkozón!

A Roma Színházi Találkozón a Czinka Panna Cigány Színház előadása a Gyere, Josephine! musical lesz látható 2010. június 19-én. A musical Josephine Baker néger művésznő első budapesti látogatásának történetét mutatja.

A Roma Színházi Találkozón a Czinka Panna Cigány Színház előadása a Gyere, Josephine! musical lesz látható 2010. június 19-én.

A musical Josephine Baker néger művésznő első budapesti látogatásának történetét mutatja. 1928-ban járt Budapesten, amikor a színháztörténelemben példátlan módon a műsorát be kellett mutatnia a belügyminiszter előtt, hogy eldöntse műsora nem erkölcstelen-e?

Az előadásban elhangzó 14 világhírű dal, valamint a konferanszié szövegek a közönséget provokatívan bevonva keresi a választ a művészet, másság, szeretet közös pontjáról fehér és fekete ember között. Adja magát a darab, hogy a mai magyar viszonyokra asszociáljunk…
Az előadás közvetlensége, a jó értelemben vett provokatív néző-színész viszony alkalmas az ifjúság figyelmének lekötésére is, tartalmas szórakoztatásán keresztül szinte észrevétlenül formálja a már kialakult vagy a még ki nem forrott véleményét erről az aktuális problémakörről, amellyel a fiatalok a közösségekben – ahová korosztályuknál fogva járnak: iskola, szórakozóhely stb. – napi szinten szembesülnek. Az előadás üzenete: a feltétel nélküli tolerancia gyakorlása szükséges az „ellentétek” megszüntetéséhez, mérsékléséhez.

A musical a Pécsi Horvát Színházban lesz látható. 2010-ben első alkalommal kerül sor a romákról szóló vagy romák által előadott művek seregszemléjére Pécsett. A programok ingyenesek.

Videó:



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024