Jézus Krisztus Szupersztár Szolnokon is!

2010.04.24 Kovács Gergely

Jézus Krisztus Szupersztár Szolnokon is!

A Szolnoki Szigligeti Színház 2010/2011-es évad tervei között szerepel a Jézus Krisztus Szupersztár, így az új évadban 2 színház is műsorára tűzi a darabot. Vagyis két helyen megy Webber musicaljei közül egy előadás, hiszen

A Szolnoki Szigligeti Színház 2010/2011-es évad tervei között szerepel a Jézus Krisztus Szupersztár, így az új évadban 2 színház is műsorára tűzi a darabot. Vagyis két helyen megy Webber musicaljei közül egy előadás, hiszen szeptemberben mutatják be a Madách Színházban is, amire 2010. május 4-én 13.00 órától oldalunkon is jegyet vásárolhat majd. A Madách Színház előadásában a Társulat és a Csillag Születik tehetségei is szerepet kaptak. A szolnoki előadás szereplői még nem ismertek. Íme a Szolnoki Szigligeti Színház 2010/2011-es évad teljes terve.

A Szolnoki Szigligeti Színház tervezett bemutatói:

Molnár Ferenc: Az üvegcipő

A nagy író művei visszatérő vendégei a Szigligeti nagyszínpadának. Kevés író tudja az egyszerű kisember életét oly tisztán, pontosan, átélten elénk tárni, mint ő. Ez a történet egy Molnár-féle legenda egy morcos asztalosról és egy kiscselédről, akinek hatalmas, hótiszta szerelme minden akadályt félresöpör. Költészet, humor, megható mese felnőtteknek és még nem felnőtteknek.


Kacsóh-Heltai-Bakonyi: János vitéz

Igazi örökzöld! Mennyi nagy alkotót megihletett Petőfi alapműve, a magyar lélek költészetté nemesedett virága. Kukorica Jancsiból János vitéz válik. Mert bátor, mert hűséges, mert szeret. Ezt az élményt minden férfi megélte, az örök nő, Iluska ártatlan és védtelen szerelme pedig minden kegyetlen világon át magához vonzza szerelmét. Éteri, tündéri csodavilág, Kacsóh Pongrác csodás dallamaival..


Bródy Sándor: A tanítónő

Tóth Flóra a nemzet napszámosainak nevezetes névtelenje. A bátor kiállású, nemes tartású tanítónő, akire a mai magyaroknak is nagy szüksége van. Aki nem törik be egy buta világ akaratának, de hűséges marad hivatásához, elveihez, női tisztaságához. Nagy küzdelemben talpon marad, legyőz minden aljasságot, nem enged a mindent átfonó korrupciónak.


Szilágyi-Eisemann: Én és a kisöcsém

„Én és a kisöcsém fütyülünk a nőkre az idén!” Énekli a fiúruhába bújt Kelemen Kató kiszemelt jövendőbelijével, az ifjú Andersennel, duettben. Hogy miért öltözött fiúnak? Nos, ez nemsokára kiderül az Önök számára is. Kertész Marcella jutalomjátéka lesz ez az örök siker, Eisemann Mihály fülbemászó muzsikája mellett.


Schiller: Ármány és szerelem

Egy újabb heroikus és örök szerelmi történet. Egy nagy, klasszikus mű az emberi tisztaság és hűség, valamint az emberi aljasság örök küzdelméről. S hiába ül tort a hitványság, csak csatát tud nyerni, a háborúban végül az örök, magasztos emberi értékek hívei győzedelmeskednek. Schiller is hitt ebben, ezért nem gyengül ez a mű az évszázadok során, ám egyre szebben ragyog.


Webber-Rice: Jézus Krisztus Szupersztár

A méltán világhírű, zseniális Andrew Lloyd Webber első világsikerű musicalje Szolnokon! Legendás darab, nagy szerepek, megrendítő élmény, a huszadik század passiója, világszínvonalú rockzenével. Jézus mellett Júdás, Péter, Mária Magdolna és a többi bibliai szereplő is színre lépnek, hogy újra és újra felrázzák a tévelygő emberiséget. A nagyszínpadi évadot ezzel a tavaszváró darabbal zárjuk.


Előadások a Szín-Mű-Hely-ben


Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este

Egy pad, egy kert, valahol, a háttérben egy ház, benne a családtagok, akiknek csak a hangját halljuk. A padon egy lány, mellette egy fiú, közöttük egy egyre erősödő kapcsolat, talán szerelem…? Mi lesz ebből? Dario Niccodemi szenzációs, költői, bűbájos darabja két fiatal találkozásáról, az örök kanyarokról, fordulatokról, erről az örök, lenyűgöző körtáncról, amit szerelemnek hívnak, amióta ember az ember…


Richard Harris: Csupa balláb

Tanuljunk meg szteppelni? Ugyan, mi okból? Nem elég nekünk normális léptekkel lecsoszogni rövid kis életünket? Miért forogjunk, miért kopogjunk, miért idomítsuk mozdulatainkat egy pergő zenéhez? Talán, mert az Élet ilyen. Háziasszonyok, szinglik, egy táncterem, ezernyi probléma, sok-sok nevetés, poén poén hátán, s az előadás végén egy pazar táncszám!


Péreli-Aldobolyi-G. Dénes: Roncsderby

Mit tehet egy magányos, már nem éppen hamvas nő, akinek elege lett az egyedüllétből? Hirdetést ad fel, telefonhívásra vár, telefonál, tépelődik, bölcselkedik, s a remény pislákoló kis fénypontjait lesi. Egyedül, mindig csak egyedül. Császár Gyöngyi fogja esténként elvarázsolni közönségét ebben a bájos-tragikus, a mi életünkről mesélő, zenés darabban.


Márai Sándor: Kaland

A nagyhírű, elismert orvostanár ráébred, ifjú felesége megváltozott… S nemcsak megváltozott, de… Mindaz, amire büszke volt, amit felépített, amiben reménykedett, összeomlani látszik… A múltból is feltűnik egy régi barát, s egy beosztottja is meglepetéssel szolgál… Márai Sándor csodálatos életismerete, bölcsessége izzik fel a színpadon, nagy játékra adva lehetőséget a színészeknek ebben a híresen izgalmas színdarabban.


A. A. Milne: Micimackó

A gyerekeknek is szolgálunk meglepetéssel! Ki ne ismerné Micimackó, Malacka, Nyuszi, Füles és a többiek édes-humoros történeteit? Mindnyájan ezeken nőttünk fel, hála Milne csodás könyvének. Most a mi gyerekeinken, unokáinkon a sor, hogy ők is megismerkedhessenek velük, hogy ők is egy életre szívükbe zárhassák a kedves figurákat.

Forrás:
http://www.szigligeti-szinhaz.hu



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024