Elkezdődtek az Isten pénze próbák! Képek itt!

2014.10.02 Kovács Gergely

Elkezdődtek az Isten pénze próbák! Képek itt!

Már megkezdődtek az Isten pénze musical olvasó próbái, amibe most a sajtó munkatársai is betekintést nyerhettek. A próba után pedig beszélgethettek a darab szerzőivel és készítőivel is. Somogyi Szilárd a musical rendezője

Már megkezdődtek az Isten pénze musical olvasó próbái, amibe most a sajtó munkatársai is betekintést nyerhettek. A próba után pedig beszélgethettek a darab szerzőivel és készítőivel is.

Somogyi Szilárd a musical rendezője elmondta, hogy a darab tulajdonképpen 2 székkel és ággyal is működő képes lenne, de a Budapesti Operettszínházban igazán látványos és szép díszletek várják majd a nézőket. A rendező szerint az Isten pénze musical a Broadway musicalek minőségét idézi, amit bizonyít az is, hogy a világ számos pontján bemutatták már, sőt német nyelvterületen folyamatosan látható a darab.

A sajtótájékoztatón Müller Péter arról beszélt, hogy a történet ma talán aktuálisabb, mint 20 éve volt, hiszen egyre inkább a pénz uralja az emberek életét. Több és több pénzt szeretnének és elvész az emberi kapcsolatok fontossága. Erre mutat rá ez a történet is.

Balogh-Barta Viktória koreográfus elmondta, hogy igyekszik egy újszerű, de a színház eddigi előadásaihoz is illő koreográfiát létrehozni.

Érdekességként szóba került, hogy Lehoczky Zsuzsa szerepe például rap részt is tartalmaz, ami biztosan nagy meglepetés lesz a nézők számára.

Az előadás képi világa a modern technika vívmányainak felhasználásával egy légies szellemvilágba repíti a nézőket, ahol megszűnik a tér és az idő dimenziója. Ami volt, ami van, ami lesz - együtt létezik. Múltunk emlékei, jelenünk valói, jövőnk árnyai mind arról vallanak, kik voltunk, kik vagyunk, kivé vagy mivé válhatunk…

Egy legendás karácsonyi történet, amit mindenki ismer. Egy valódi mese, nem csak fiataloknak.

Képek a díszletek terveiről valamint a próbáról a Facebook oldalunkon.

Az Isten pénze musicalre már árulják a jegyeket! Online jegyvásárlás ide kattintva!

Az Isten pénze musical szereposztása:
Ebenezer Scrooge: Földes Tamás / Szomor György
Jacob Marley: Szabó P. Szilveszter / Németh Attila
Bob Cratchit: Szerényi László / Pálfalvy Attila
Mr. Fezziwig: Serbán Attila / Peller Károly
Fred: Szabó Dávid / Gömöri András Máté
Belle: Váge Bernadett / Kékovács Mara
Fiatal Scrooge: kerényi Miklós Máté / Veréb Tamás
Mrs. Dilber: Lehoczky Zsuzsa / Kolti Helga
Fanny: Vágó Zsuzsi / Simon Panna
Mrs. Cratchit: Nádasi Veronika / Kalocsai Zsuzsa
Joe bácsi / Iskolamester: Dézsy Szabó Gábor
Mosónő: Vásári Mónika / Ullmann Zsuzsa
Kapitány: Petridisz Hrisztosz
Jonatan: Marik Péter





 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024