Színházak éjszakája 2015-ben is!

2015.09.17 Kovács Gergely

Színházak éjszakája 2015-ben is!

2015. szeptember 1-jén, a Vígszínház alagsori kávézójában (Budapest XIII., Szent István krt. 14.) rendezett sajtótájékoztatón mutatták be a szeptember 19-én negyedik alkalommal sorra kerülő Színházak Éjszakája

2015. szeptember 1-jén, a Vígszínház alagsori kávézójában (Budapest XIII., Szent István krt. 14.) rendezett sajtótájékoztatón mutatták be a szeptember 19-én negyedik alkalommal sorra kerülő Színházak Éjszakája rendezvénysorozatot. A 25 budapesti színház 61 helyszínén több száz program betekintést enged a most kezdődő évad előadásaiba, és a színházi élet, a színházi háttérmunka olyan rétegeit nyitja meg a közönség előtt, ami a színházak iránt még nem elkötelezetteket is a műfaj barátjává teheti.

"Színházban az ősz nem az elmúlást, hanem a kezdetet jelenti" – Kornis Mihály Színházi dolgok című könyvéből vett idézettel nyitotta a sajtótájékoztatót dr. Komáromi György, a Színházak Éjszakája projektvezetője, majd bemutatta a sajtótájékoztatón nyilatkozó szakembereket és a támogatókat. Ezek: Budapest Főváros Önkormányzata, a Színház.hu, a PORT.hu, fidelio.hu, jegy.hu.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes, a főváros mint az esemény főtámogatója nevében a Színházak éjszakáját az új évad nyitányaként aposztrofálta. Elmondta, hogy Budapest életében továbbra is méltó helyet kap a színházművészet, hiszen az elmúlt évadban a kultúra területén a legizgalmasabb dolgok a színházban történtek. Fontos eredmény, hogy egyre több a kísérleti produkció, erősödik a színházak alkotó és befogadó jellege. Mindez annak a kiemelt anyagi támogatásnak is köszönhető, amelyet a főváros biztosított idén saját színházainak. A Színházak Éjszakája sikertörténet. Több nem fővárosi fenntartású, de a fővárosban működő társulat, színház csatlakozik idén is, mely tovább árnyalja, színezi a kínálatot. A Színházak Éjszakája főváros által is támogatott üzenete, hogy tágra nyissa a kapukat a rendszeres színházbajárók előtt, de becsábítja a nem rendszeres színházlátogatókat is. Az ilyen összefogást erősítő kulturális rendezvények fontos feladata, hogy közelebb hozzák a budapestieket a fővárosukhoz. 2015-ben a Színházak Éjszakája rendezvényen új fővárosi kezdeményezés a Budapest Széke program, melynek első lépéseként páros belépőket lehet majd nyerni a fővárosi színházak előadásaira.

Eszenyi Enikő, a sajtótájékoztatónak helyt adó Vígszínház igazgatója a 120. évadját kezdő teátrum és a résztvevő 25 színház nevében köszöntötte a jelenlévőket. A Vígszínház mindhárom helyszínével jelen lesz az idei rendezvényen. Eszenyi Enikő hangsúlyozta, hogy évadkezdéskor minden színház erején felül dolgozik, hogy létrejöhessenek a Színházak Éjszakája különleges programjai.

Dr. Komáromi György ehhez kapcsolódva jelentette be, hogy súlyos beázás miatt a Budapesti Bábszínháznak le kellett mondania a részvételt - de a Nézők kárpótolni tudják majd magukat másik 25 színház 61 helyszínén zajló több száz program valamelyikével.

A regisztráció köteles előadásokra már elindult a helyfoglalás. Online jegyvásárlás ide kattintva!

A rendezvényig is számtalan meglepetés várja a rajongókat. Például meglepetés videók. Ilyen volt a népszerű musical a Rómeó és Júlia egy dalának "dupla" változata. Ugyanis 2 szereposztásban készült el a Lehetsz király című dal. A dalt egyszerre nézhetjük meg egy videóban és bármikor "szereposztást válthatunk" egy gomb segítségével. Próbáld ki te is és írd meg a véleményed ide kattintva!

Játékunkban páros karszalagot nyert György Zsuzsanna és Bocskai-Sovány Bernadett



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024