Webber musical az egri Gárdonyi Géza Színházban!

2015.08.25 Kovács Gergely

Webber musical az egri Gárdonyi Géza Színházban!

Hét nagyszínpadi és négy stúdiószínpadi előadással, közte három ősbemutatóval, illetve két gyermekeknek szóló bemutatóval készül az új évadra az egri Gárdonyi Géza Színház – hangzott el a társulat évadnyitó ülésén

Hét nagyszínpadi és négy stúdiószínpadi előadással, közte három ősbemutatóval, illetve két gyermekeknek szóló bemutatóval készül az új évadra az egri Gárdonyi Géza Színház – hangzott el a társulat évadnyitó ülésén kedden Egerben.

Blaskó Balázs színházigazgató elmondta: sokrétű, sok műfajt kínáló évad vár a társulatra. Lesz musical, zenés vígjáték, dráma, tánc- és mesejáték is. Az első produkció Tim Rice-Andrew Lloyd Webber musicalje lesz, a József és a színes, szélesvásznú álomkabátot Nagy Viktor viszi színre. A bemutatót október 9-én tartják.

A nagyszínpadon látható lesz Eugene O'Neill Utazás az éjszakába című drámája Blaskó Balázs rendezésében. Brandon Thomas-Aldobolyi Nagy György-Szenes Iván Charley nénje című zenés vígjátékát Halasi Imre állítja színre, a Verdi Traviatájából készült táncjátéknak pedig Topolánszky Tamás a koreográfusa. Három ősbemutatót is tervez a társulat: A kis herceg című regényt - Andorka Péter és Zalán Tibor átiratában - zenés, "korhatár nélküli mesejátékként" állítják színpadra Dávid Zsuzsa rendezésében.

Ősbemutató lesz az egri kötődésű író, Gál Elemér regényes története, a Beke Sándor rendezte Héthavas gyermekei és Szőke Andrea Mese a fiókból című mesejátéka, amelyet Baráth Zoltán visz színre. A stúdiószínpadon Pálfi Zoltán rendezésében mutatják be Karl Wittlinger Ismeri a Tejutat? című optimista drámáját, Páskándi Géza Vendégség című történelmi drámáját Blaskó Balázs rendezésében, valamint az Egyenes labirintus című táncjátékot, melynek koreográfusa Mészáros Máté. Szőke Andrea darabja mellett a gyerekeknek szól Andersen A hókirálynő című művéből készült zenés mesejáték is. A darabot Baráth Zoltán rendezi. Blaskó Balázs arról is beszélt, hogy a nyáron az irodák, kiszolgáló helyiségek kifestésén túl a színház homlokzatán is végeztek kisebb javításokat, valamint a napokban megkezdődik a fénytechnikai berendezések felújítása.

Nyolc új tag csatlakozik a társulathoz az évadban. Babocsai Réka Békéscsabáról, Baranyi Péter Veszprémből, Kardos Kristóf Székesfehérvárról, Török Tamás a Madách Színházból, Kincses Károly pedig Miskolcról érkezett Egerbe. Nagy Szilvia és Nagy Erzsébet énekművészként, Tóth Nóra táncművészként vesz részt a produkciókban.



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024