Musicalinfo.hu - Mintegy 120 program a Budapesti Nyári Fesztiválon!




  • Mintegy 120 program a Budapesti Nyári Fesztiválon!





    Mintegy 120 programmal, színes kínálattal, nagyszabású produkciókkal, világsztárokkal várja a közönséget a Budapesti Nyári Fesztivál június 1. és szeptember 7. között a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

    Bán Teodóra, a fesztivált szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a fesztivál keddi budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: 14 különleges bemutató lesz a két színpadon. Összesen mintegy 120 ezer nézőt várnak, többet mint az előző évben. Mint hozzátette, gazdag repertoárral készülnek, minden korosztály számára kínálnak programokat, és a műfajok széles skáláját fedik le.

    Három nagy nemzetközi társulat érkezik a margitszigeti színpadra, 8 nemzetközi sztárvendéget várnak, és két nagy operabemutatót is tartanak. Öt koncertpremier lesz, három, a Margitszigeten először látható táncelőadást mutatnak be, és Tolcsvay László Új magyar rapszódia című művének ősbemutatóját is fesztiválon tartják. Harminchat gyermekelőadás, köztük 25 ingyenes program várja a látogatókat - sorolta Bán Teodóra.

    A fesztivál fellépői között van Nicola Benedetti és a San Franciscó-i Szimfonikus Ifjúsági Zenekar, Nigel Kennedy hegedűvirtuóz, José Cura, Carlo Ventre, Komlósi Ildikó, Miklósa Erika, Rálik Szilvia, Marcelo Álvarez és Vittorio Grigolo.

    A városmajori színpadon 82 programmal, színházi előadásokkal, koncertekkel, matiné-előadásokkal várják a nézőket. Saját bemutató lesz Fejes Endre drámája, a Jó estét nyár, jó estét szerelem Hídvégi Nóra rendezésében. A Városmajori Színházi Szemlén 8 produkció, győri, miskolci, szombathelyi, székesfehérvári, szegedi, szabadkai, tatabányai és kecskeméti előadás is látható lesz.

    Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte: a nyári fesztivál azért fontos számukra, mert hídként működik a kőszínházi évadok között, nem marad a közönség értékes kulturális tartalom nélkül Budapesten a nyári időszakban sem.

    Kitért arra, hogy a két szabadtéri játszóhely mellett további helyszínek, a Víztorony, a kolostorromok és az interaktív meseszínpad is kínál kulturális élményeket.

    Elmondta, hogy a fesztivál programjában klasszikusok és modern darabok is szerepelnek, opera, musical és zenés színházi produkciók, tánc- és show-műsorok, könnyűzenei csemegék is várják a közönséget.

    A rendezvényt az 5. születésnapját a Margitszigeten ünneplő Margaret Island formáció nyitja meg, őket új felállásban a szintén születésnapos, 15 éves Anna and the Barbies követi a Heuréka Pop Orchestrával közös koncertjével. Fellép a szigeten a Pink Martini, a Zagar és a Budapest Bár is.

    Az operák sorát Giacomo Puccini Turandot című műve nyitja Cristina Pasaroiuval, José Curával és Rálik Szilviával a főszerepekben, Kovalik Balázs rendezésében. Folytatódik az Operagála-sorozat, amelyben az idén Vittorio Grigolo és Sáfár Orsolya lép fel. A Parasztbecsületet és a Bajazzókat Georges Delnon rendezésében tűzik műsorra, a főszerepekben Carlo Ventre, Komlósi Ildikó, Marcelo Álvarez, Pasztircsák Polina, Haja Zsolt és Kelemen Zoltán látható.

    A Giselle-t a Novoszibirszki Állami Akadémiai Opera és Balettszínház előadásában mutatják be, de Hervé Koubi francia koreográfus Barbár éjszakák című műve is szerepel a programban. Augusztus közepén első alkalommal lép fel a margitszigeti színpadon a Sukhisvili Grúz Nemzeti Táncegyüttes.

    A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyén Goldmark Falusi Lakodalmának és Muszorgszkij Egy kiállítás képeinek dallamai csendülnek fel.

    Augusztus 20-án a Tolcsvay-fivérek harminc évvel korábbi bemutatója, a Magyar Mise tér vissza a szigetre egy erre az alkalomra készült ősbemutatóval, Tolcsvay László Új Magyar Rapszódiájával együtt. Tolcsvay László elmondta: a mű a Magyar Állami Operaház zenekara és kórusa, népi együttes és rockzenekar közreműködésével hallható. A szólisták között lesz Miklósa Erika, Janicsák Veca és Szemenyei János.

    Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház igazgatója elmondta: a margitszigeti színpadon az eredeti Csárdáskirálynőt tűzik műsorra, ahogy a szerzők megálmodták a művet, a Budapesti Operettszínház művészeivel, Vidnyánszky Attila rendezésében, Bozsik Yvette koreográfiájával, Pfeiffer Gyula vezényletével.

    Online jegyvásárlás a Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadásaira ide kattintva!

    Online jegyvásárlás a Városmajor Szabadtéri Színház előadásaira ide kattintva!

    Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója elmondta: beszámolnak a nyári fesztivál eseményeiről, élő közvetítésekkel jelentkeznek mindkét helyszínről, és néhány produkció rögzítését is tervezik.



    Megosztás: Hozzáadás Twitter-hez Hozzáadás Facebook-hoz Hozzáadás Startlaphoz Hozzáadás MySpace-hez RSS




    Szerző: MTI / Call
    Dátum: 2019.05.13.


    Kereső
    Hírlevél
    Programok

    Abigél musical
       
    Vámpírok bálja musical
       
    Abigél musical
       

    



    © Minden jog fenntartva - MusicalInfo.hu 2006-2019


    Musicalinfo.hu - Minden, ami musical!

    Partnerek: