Ők lesznek a Hegedűs a háztetőn szereplői

2017.06.30 Kovács Gergely

Ők lesznek a Hegedűs a háztetőn szereplői

Minden idők egyik legismertebb musicalje 1964-ben mutatkozott be először a Broadway-n, és hatalmas sikert aratott. Címét egy Chagall-festménytől kölcsönözte, történetét pedig Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című

Minden idők egyik legismertebb musicalje 1964-ben mutatkozott be először a Broadway-n, és hatalmas sikert aratott. Címét egy Chagall-festménytől kölcsönözte, történetét pedig Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című kisregényéből és más meséiből. A musical főszereplője a kis ukrán faluban, Anatevkában élő Tevje, a szegény ortodox zsidó tejesember, akinek a falu lakóihoz hasonlóan a hagyományok határozzák meg a mindennapjait. Derűsen él feleségével és öt lányával rozoga házában a faluban – ahol még egy ideig viszonylagos békességben megfér egymás mellett a keresztény és a zsidó lakosság. „Reformgondolkodású” lányai hatására – akik egymás után hágják át a régi hagyományokat és saját szívük szerint választanak maguknak párt – Tevjében az apai szeretet felülkerekedik a hagyománytiszteleten. Természetesen ez nem csak a tejesember családjában okoz felfordulást, hanem kihat az egész falu életére. Anatevka lakóit a kialakult polikai válság sem kíméli: kilakoltatás vár rájuk, és jövőjük is bizonytalanná válik.

Az eredeti Broadway-produkcióban, amelyet 1964. szeptember 22-én mutattak be az Imperial Theaterben, Zero Mostel alakította Tevjét. A darab csaknem nyolc évig volt műsoron, később Topol, Herschel Bernardi és Jan Peerce tenor is játszotta a tejesembert. Topol alakította a zsidó hagyományok ápolását mindennél fontosabbnak tartó tejesembert a világhírű 1971-es filmfeldolgozásban is. A Hegedűs a háztetőn szinte folyamatosan műsoron van a Broadwayn.

A Hegedűs a háztetőn 2017 őszén országos turnéra indul Alföldi Róbert rendezésében.

Szereposztás:

Tevje: Stohl András

Rabbi: Jordán Tamás
Fruma Sára: Tóth Gabi
Jente: Csákányi Eszter
Golde: Éder Enikő
Lázár Wolf: Hevér Gábor

Továbbá színpadra lép Makranczi Zalán, Fehér Tibor, Szatory Dávid, Patkós Márton, Bányai Kelemen Barna, Kornis Anna, Pájer Alma, Sodró Eliza, Bánfalvi Eszter

turné helyszínei és dátumai:

2017. szeptember 10. Budapest, Papp László Sportaréna (Jegyek itt!)
2017. szeptember 16. Szombathely, Aréna Savaria (Jegyek itt!)
2017. szeptember 23. Győr, Audi Aréna (Jegyek itt!)
2017. szeptember 30. Debrecen, Főnix Csarnok (Jegyek itt!)
2017. október 7. Miskolc, Generali Aréna (Jegyek itt!)
2017. október 21. Veszprém Aréna (Jegyek itt!)
2017. november 4. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok (Jegyek itt!)
2017. november 11. Zalaergerszeg, Zalakerámia Sportcsarnok (Jegyek itt!)
2017. december 2. Nyíregyháza, Continental Aréna (Jegyek itt!)



 

CSATLAKOZZ HOZZÁNK


Neked ajánljuk
AJÁNLÓ
HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha feliratkozol hetente elküldjük neked a legfrissebb cikkeket.

Neved*:
E-mail címed*:
 

EZT OLVASTAD

Médiaajánlat   Impresszum - kontakt   Adatvédelem   © Minden jog fenntartva - Musicalinfo.hu 2006-2024